Lássuk csak... Mikor is hoztam létre ezt a blogot? Nem emlékszem a pontos dátumra, de már vagy két hónapja biztosan volt, hogy arra vetemedtem - írni kezdek. Publikusan. Mindenkinek. Na, de miért is? Igen, már emlékszem... Azért akartam elkezdeni írni, mert eszembe ötlött, hogy emlékeket gyártunk mi emberek itt ezen a sárgolyón. Emlékeket. Saját és mások életében. Az apropó a kérdés körül somfordál: na de milyen emlékeket? Szóval a lényeg (ha valaki kíváncsi lenne rá), hogy emlékeket gyártunk mi mindannyian és nagyon nem mindegy, hogy milyeneket. És itt elsősorban a MÁSIK ember élete az érdekes. Én milyen nyomokat - kvázi emlékeket - hagyok azok életében, akiket ismerek, szeretek és akiket nem ismerek vagy csak később fogom megismerni. A dilemma pedig a címben miért is? Annyi gondolat ugrik be mostanság, amit legszívesebben kibontanék. Felpörög az agyam ezen része, aztán megint elhalványulnak a gondolatok - a dolgok jönnek és mennek és a tennivalók is. Aztán a gondolatok, amiket ki akarok írni magamból egyszer csak eltűnnek. És vele az írás utáni vágy is. Nem állítom, hogy korszakalkotó gondolatok ezek, de talán érdemesek lehetnek arra, hogy segítsenek - bárkinek.
Szóval kedves olvasó, köszöntelek az emlékgyáramban. Az a vágyam, hogy a blogom arra sarkaljon minden kedves olvasómat, hogy azok táborába álljanak be, akik jó emlékeket akarnak "gyártani" mások életében.
Nem. Ez nem a pozitív gondolkodás tana. Inkább a megmagyarázhatatlan, önzetlen, indokolatlan és meg nem érdemelt szereteté. A nagybetűsé, amit karácsony alkalmával emlegetnek az emberek, ha ez érthetőbbé teszi a dolgot.
Sok emlékem van, bár nem vagyok öreg. Félidősnek mondanám magam. Sok rossz és még több jó emlékem van, de így vagyunk ezzel mindannyian. A döntés viszont mindig ott lesz előttünk: milyen emlékeket akarunk gyártani.
Kellemes átváltozást!
Az emlékgyáros.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése