Új év új elhatározások. Szépen
szól ez a közhelyes kis megjegyzés, de valóban tarthatóak ezek az új
elhatározások? Ha nincs sok belőlük, akkor talán… Mindenesetre több rá az
esély, mintha az ember egyszerre tíz dolgot akar megváltoztatni. Én nem tartom magamat
túlságosan rendszerező típusnak, bár szeretem a rendet. Mégis teret akarok adni
az ihletnek, hogy ne vesszen el a mondanivaló lényege. Szóval elhatározások. Az
egyik ilyet most itt megnevezem: önismeret/önfejlesztés – és ezáltal a saját
békém megtalálása, hogy a többiek hasznára vagy „áldására” lehessek. Most
eszembe jutott, hogy ehhez talán célszerű lenne foglalkozni egy kicsit a
múltammal is, bár nem kellemes ilyesmibe belemenni, mert az ember hajlamos
lehet beleragadni és „jót” fürödni az önsajnálat dagonyájában vagy a "mártíromság" tengerében. Pedig úgy érzem, foglalkoznom kell a múlttal, hogy megértse az
olvasó a jelent. Igyekszem tényszerű lenni ezt megígérhetem.
Dióhéjban – gyermekkor falun a
szocializmus érájában és a rendszerváltás kezdetén. Szakmunkás apa, nyolc
általános ám annál inkább tehetséges anya (kitűnő átlag, jó sportteljesítmény
ám a nagyimnak más volt az elképzelése anyukám jövőjét illetően). A szülők házassága
megroggyant és elindult az alkoholizmus apai részről, szegénység,
veszekedések/verekedések, egymás hibáztatása és ezzel együtt az állandó félelem
és szorongás nálunk, gyerekeknél. Végül válás. Így gyakorlatilag nálam is, mint
annyi más fiúnál beütött az apanélküliség esete. A tinédzserkor katasztrofális
útkereséssel, botlásokkal, rossz tanulmányi eredménnyel, céltalansággal,
totális önbizalomhiánnyal. Aztán mégis beköszöntött egy csoda egy lány
alakjában. Ha nem szerettünk volna egymásba, ma nem is tudom, mi vagy ki
lennék. Innentől datálom a helyes irányt az életemben, mert a szerelem azóta is
tart. Immár 24 éve. És ahogy Buzz Lightyear mondta: a végtelenbe és tovább! J De persze ez a 24 év
sem telt unalmasan vagy eseménytelenül és természetesen köze van mindahhoz,
amiért ezt a blogot elkezdtem írni. Nem várok túl sokat attól, hogy végül mégis
elkezdtem írni ezt. Ám ha valakinek mégis bármiféle segítséget vagy kapaszkodót
adhat az életében, akkor úgy érzem megérte. Mert mi végre is vagyunk itt ezen a
bolygón, ha nem azért, hogy szeressünk és építsünk másokat - meg magunkat, a kapcsolatainkat? Sokaknak bizonyára
nem fognak sokat jelenteni ezek a sorok, sőt nem is fogják majd érteni. De
mindenki, aki érti annak talán kicsit jobbá tehetik az életét az írásaim. A következő részben elkezdem kalandos –
bár biztosan átlagos – jellemtúrám leírását. Kicsit nagyobb dió héjában…ツ
