Szóval akkor elkezdem végre.

Új év új elhatározások. Szépen szól ez a közhelyes kis megjegyzés, de valóban tarthatóak ezek az új elhatározások? Ha nincs sok belőlük, akkor talán… Mindenesetre több rá az esély, mintha az ember egyszerre tíz dolgot akar megváltoztatni. Én nem tartom magamat túlságosan rendszerező típusnak, bár szeretem a rendet. Mégis teret akarok adni az ihletnek, hogy ne vesszen el a mondanivaló lényege. Szóval elhatározások. Az egyik ilyet most itt megnevezem: önismeret/önfejlesztés – és ezáltal a saját békém megtalálása, hogy a többiek hasznára vagy „áldására” lehessek. Most eszembe jutott, hogy ehhez talán célszerű lenne foglalkozni egy kicsit a múltammal is, bár nem kellemes ilyesmibe belemenni, mert az ember hajlamos lehet beleragadni és „jót” fürödni az önsajnálat dagonyájában vagy a "mártíromság" tengerében. Pedig úgy érzem, foglalkoznom kell a múlttal, hogy megértse az olvasó a jelent. Igyekszem tényszerű lenni ezt megígérhetem.

Dióhéjban – gyermekkor falun a szocializmus érájában és a rendszerváltás kezdetén. Szakmunkás apa, nyolc általános ám annál inkább tehetséges anya (kitűnő átlag, jó sportteljesítmény ám a nagyimnak más volt az elképzelése anyukám jövőjét illetően). A szülők házassága megroggyant és elindult az alkoholizmus apai részről, szegénység, veszekedések/verekedések, egymás hibáztatása és ezzel együtt az állandó félelem és szorongás nálunk, gyerekeknél. Végül válás. Így gyakorlatilag nálam is, mint annyi más fiúnál beütött az apanélküliség esete. A tinédzserkor katasztrofális útkereséssel, botlásokkal, rossz tanulmányi eredménnyel, céltalansággal, totális önbizalomhiánnyal. Aztán mégis beköszöntött egy csoda egy lány alakjában. Ha nem szerettünk volna egymásba, ma nem is tudom, mi vagy ki lennék. Innentől datálom a helyes irányt az életemben, mert a szerelem azóta is tart. Immár 24 éve. És ahogy Buzz Lightyear mondta: a végtelenbe és tovább! J De persze ez a 24 év sem telt unalmasan vagy eseménytelenül és természetesen köze van mindahhoz, amiért ezt a blogot elkezdtem írni. Nem várok túl sokat attól, hogy végül mégis elkezdtem írni ezt. Ám ha valakinek mégis bármiféle segítséget vagy kapaszkodót adhat az életében, akkor úgy érzem megérte. Mert mi végre is vagyunk itt ezen a bolygón, ha nem azért, hogy szeressünk és építsünk másokat - meg magunkat, a kapcsolatainkat? Sokaknak bizonyára nem fognak sokat jelenteni ezek a sorok, sőt nem is fogják majd érteni. De mindenki, aki érti annak talán kicsit jobbá tehetik az életét az írásaim. A következő részben elkezdem kalandos – bár biztosan átlagos – jellemtúrám leírását. Kicsit nagyobb dió héjában…ツ